„2020-at 2010-től nem kizárólag a devizahitelezés kivezetése vagy a személyi jövedelemadózásban részt vevők körének bővítése különbözteti meg, hanem a kormányzóképesség régi-új mértékegysége is: az évtized.”
A fenti mondatban foglaltuk össze az Alapjogokért Központ napokban megjelenő könyvének egyik fő következtetését a fülszövegben. Mindezzel csak azt igyekeztük kifejezni, hogy nem kizárólag egy-egy sikeres szakpolitikai intézkedéssorozattal, de a kormányzás összteljesítményével kapcsolatban is létezik egy olyan társadalmi „összbenyomás”, amely merőben különbözik az 1990 óta működő magyar kormányokról alkotott összképtől.
Ha még egyszerűbben akarjuk összefoglalni a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy létezik 2010 előtti kormányzás és 2010 utáni, s utóbbit legalább a választók minimum fele pozitívan értékeli, előbbit viszont még sokan azok közül is szégyellik – és legalábbis szavakban meghaladnák –, akik tanácsadóként vagy döntéshozóként a folyamatok alakítói voltak. Annak is nyomós okai vannak, hogy az unióban szinte egyedüli kivételként a jelenlegi magyar kormánypártok támogatottsága a válságidőszak végére sem erodálódott. Ahhoz, hogy ez a magas társadalmi támogatottság egy bő évtized után is fennálljon, nemcsak a 2010 előtti világ baloldalon látható továbbélése kellett, hanem jelentős kormányzati teljesítmény is.
Az Alapjogokért Központ Újra naggyá teszik Magyarországot, 2010–2020 – Őszinteség, bátorság, büszkeség című kötetének szerzői a mű alapjául szolgáló kutatásaik kezdetén arra jutottak, hogy a nemzeti kormányzás lényege nem annyira szakpolitikák aprólékos vizsgálatával, mint inkább bizonyos gondolati vezérfonalak mentén azonosítható. Innen a három alapkifejezés, amelyek bizonyos értelemben időben szétválaszthatatlanul egybefonódnak, mégis egyfajta időrendiséget mutatnak.
Az őszinteség 2010-ben és a kormányváltástól fogva több szempontból is kulcskifejezés volt. Szükség volt rá ahhoz, hogy Magyarország végre szembenézzen a szocializmus nyomorúságos hagyatékával olyan kulcsterületeken, mint a népesedéspolitika, az államadósság kérdése vagy éppen a nemzeti kultúra védelme. Ahhoz is nagy adag őszinteségre volt szükség, hogy a rendszerváltás két évtizedének több szempontból sikertelen összteljesítményét meghaladjuk. Végül, de nem utolsósorban praktikus-politikai okokból is egyenes szavakat kellett használni, mert a teljes magyar közélet hitelessége kapott jókora tőrdöfést 2006 őszén. Egész egyszerűen már az önmagában nagy megtartóerőt jelentett a kormánypártoknak, ha a mégoly nehéz döntésekkel kapcsolatban nem az őszödi típusú találkozásokra, hanem a demokratikus szembenézésre építenek.
Az amerikai konzervatív reneszánsz elindítója, Russell Kirk szembekerült a neokonzervatívokkal, segítette John Lukacsot és Molnár Tamást is. Most jelent meg fő műve, A konzervatív eszme az Alapjogokért Központ gondozásában. A munka egyik fordítójával, Kirk kutatójával, Pogrányi Lovas Miklóssal beszélgettünk.
Egyetlen materialista, jelenközpontú, Istennel szemben szkeptikus műalkotás felfedezése inspirálhatta a modern európai világkép megszületését – állítja egy amerikai irodalmár. A kérdés most az, milyen művek segíthetnek annak meghaladásában.
Nagyszabású felmérést csinált a Századvég, hogy kiderítse, mit is jelent a kulturális kereszténység, és mennyien vannak a kultúrkeresztények. Az eredmények meglepőek. Interjúnk a kötet két szerzőjével.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
Volodomir Zelenszkij vezet halállistát.
A lengyel lap szerzője nagyon bízik egy kormányváltásban.
Magyarország pedig – nem túl meglepő módon – alig kapna pénzt a Bizottság friss tervei szerint.
